Szélvédő

A szélvédő fogalmát röviden magyarázzuk lentebb, előtte az oldal tartalma:
A gépjárművek szélvédői, oldalüvegei a járműből való zavartalan kilátást és a kültéritől való légmentes lezárást szolgálják.
A szélvédők, oldalüvegek többféle speciális igénynek kell megfelelnie.
A szélvédők kétrétegű biztonsági üvegek, a két réteg között ragasztó fólia van, amely a karambol esetén nem engedi az üveget szilánkosra törni és súlyos vágási sérüléseket okozni.
szélvédő
szélvédő

A szélvédő javítás is fontos. A hátsó szélvédők és oldalüvegek edzett üvegek, amelyek nagy ütésszilárdságúak és törés esetén apró törmelékre törve szintén nem okoznak súlyos vágási sérüléseket.
Az első és hátsó szélvédők a mai autókban már szélvédő ragasztóval be vannak ragasztva a karosszériába, tehát szakszerű ragasztással nem fordulhat elő, hogy a szélvédő kiesik az autóból egy sérülés esetén.
A szélvédők, oldalüvegek lehetnek színezettek, természetesen a fényáteresztő képességük a szabványban meghatározott mértékű kell hogy legyen. Ezeknek a kritériumoknak az utángyártott szélvédők is minden esetben megfelelnek.
Minden szélvédőben szerepelnie kell a gyártó jelölésének és az európai szabvány megfelelőségének, ha ez nincs benne, a szélvédő nem szerelhető be.
szélvédő javítás
szélvédő javítás

szélvédő csere

Szélvédő csere akkor van szükséges, ha az első szélvédőt sérülés éri, elreped, vagy kőfelverődéstől kagylós kitörés keletkezik rajta.

Ezek a sérülések a szabad kilátásban zavarhatják a vezetőt és a műszaki vizsgán sem engedik át az autót ezekkel a sérülésekkel.

Nem véletlen, hogy ilyen szigorúan nézik a kavicsfelverődés problémáját.

Egy kőfelverődés által okozott sérülés a veszélyes pillanatban nem biztos, hogy automatikusan ki lesz zárva a vezető agya által, ami személyi sérüléshez vezethet. Annyit nem ér!
szélvédő csere
szélvédő csere


szélvédők

A szélvédők egészségünket is védik manapság.

A gépkocsi első szélvédője ragasztott kétrétegű biztonsági üveg.

Baleset esetén az üvegtörés ezért nem okozhat súlyos sérülést, mivel a két réteget a közte lévő ragasztó paplan nem engedi szilánkosra törni.
szélvédők
szélvédők

szélvédő ragasztó

A szélvédő ragasztó viszonylag friss dolog.

A mai modern autókban a szélvédőket úgy szerelik be, hogy beragasztják a karosszériába szélvédő ragasztóval.

Szélvédő ragasztót többfélét használunk száradási időtől és keménységtől függően.

A jó minőségű szélvédő ragasztó biztos ragasztás záloga.
szélvédőragasztó
szélvédőragasztó

szélvédőklinika

Szélvédőklinika néven sokan hívják vállalkozásukat.

Cégünk az autóban lévő összes üveg cseréjével professzionális szinten foglalkozik, ezért szélvédő klinikának is tekinthetjük.
szélvédőklinika
szélvédőklinika

szélvédőkár

Szélvédőkár akkor jöhet szóba, ha a gépkocsi valamelyik szélvédője vagy oldalüvege betörik.

Cégünk vállalja ezeknek a cseréjét.

Biztosításai ügyintézés esetén bízhat a gyors, korrekt ügyintézésünkben.
szélvédőkár
szélvédőkár

szélvédőkeret

A szélvédőkeret a szélvédő és a karosszéria közötti hézag kitöltésére szolgál.

Anyagát tekintve lehet műanyagból, gumiból vagy a kettő kombinációjából fénybetéttel vagy anélkül.

A szélvédő keret patentokkal vagy ragasztással van rögzítve a karosszériához, egyes esetekben a szélvédőhöz.

Bizonyos típusoknál a szélvédő cserénél a keretet is cserélni kell, mert a szélvédővel együtt van kivágva a karosszériából.
szélvédőkeret
szélvédőkeret

oldalüveg

Az oldalüveg a gépkocsiban minden esetben edzett üveg.

Ezek nagy terhelést kibíró, enyhe deformációt is elviselő üvegek, amelyek törés esetén apró darabokra törnek össze, ezért súlyos sérülést nem okoznak.

Oldalüvegek az ajtó üvegei és a karosszériába ragasztott vagy gumikerettel beszerelt karosszéria üvegek.
oldalüveg
oldalüveg

hátsó szélvédő

A hátsó szélvédő edzett biztonsági üveg. Kívülről nagy a terhelhetőségük, kisebb ütésre nem törnek.

Ha belesetnél törnek, apró darabokra törve sérülést nem okoznak.

A hátsó szélvédők túlnyomó többsége be van ragasztva a karosszériába és fűtőszállal van ellátva.
hátsó szélvédő
hátsó szélvédő

hátsó szélvédő cseréje

A hátsó szélvédő cseréjének menete megegyezik az első szélvédőével.

A különbség csak a kiszerelésnél van, mivel az elő szélvédő egy darabban jön ki a kivágás után.

A hátsó szélvédőnél a ragasztott felületen ott maradt üvegsávot kell eltávolítani, a többit ki kell porszívózni az autóból.
hátsó szélvédő cseréje
hátsó szélvédő cseréje

autóüveg értékesítés

Az autóüveg értékesítés sokrétű szolgáltatást foglal magába.

Cégünk mindenfajta személygépkocsi és kistehergépjármű utángyárott szélvédőinek és oldalüvegeinek az értékesítésével és beszerelésével is foglalkozik.

Az utángyártott szélvédők, oldalüvegek funkciójukat tekintve teljes mértékben megfelelnek a követelményeknek.

Ezeknek az üvegeknek az ára viszont lényegesen olcsóbb, mint a gyári márkaemblémával ellátott szélvédőké és oldalüvegeké.
autóüveg értékesítés
autóüveg értékesítés
Neocar Kft.    |   1095 Budapest, Soroksári út 160.
 Az oldalt szolgáltatja: wlap.hu